Gyári, felújított és utángyártott kellékanyagok. Melyik milyen pozitív, illetve hátrányos tulajdonságokkal bír – kérdeztük az érintett cégeket vitaműsorunk első részében.
Fókuszban a nyomtatási kellékanyagok - első rész
A beszélgetés első negyede a témában kevésbé jártasak számára egyfajta szakmai alapozásként is felfogható, ahol a nyomtató cégek részéről a HP, az Epson, valamint az OKI magyarországi képviselői, míg a felújítással foglalkozó vállalkozások oldaláról a Print Sisters Kft., valamint K.I.T. Kft. szakértői, egyszersmind a MATUSZ (Magyar Tonerkazetta és Tintapatron Újrahasznosítók Szövetsége) elnökségi tagjai ismertették álláspontjukat a gyári és nem gyári kellékanyagok előnyeiről, illetve hátrányairól. Emellett tisztázták a felújított és utángyártott eszközök közötti lényeges különbségeket is.
Mindkét fél a környezettudatosság fontosságára hívta fel a figyelmet. De – ahogy a beszélgetésből is kiderül – egészen mások az elképzeléseik-e téren. Jelen videóban mindenki a saját „zöld” tevékenységét, illetve szellemiségét ismerteti, azonban a vitaműsor második negyedében ütköztetik majd nézeteiket ezzel kapcsolatban – esetenként élesen bírálva a másik fél üzleti modelljét és kommunikációját.
Legyen Ön az első!